Platini tiltakozik a videobíró használata ellen
A videobíró bevezetése ellen foglalt állást Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
"Ez az újítás tönkretenné a futballt, mivel tízmásodpercenként meg kellene állítani a játékot, minden vitatott esetnél. A labdarúgás emberi sport, és tévedni is emberi dolog. Az állandó visszajátszás egyben a hagyományos játékvezetői munkakör végét jelentené" - érvelt a francia sportdiplomata.
Az UEFA-főnök ugyanakkor hozzátette, hogy támogatja a büntetőterületeket figyelő további két bíró alkalmazását.
A pluszemberek kérdése a nemzetközi szövetség (FIFA) keddi ülésén is napirenden volt, akkor az illetékesek úgy határoztak, hogy a decemberi, Japánban megrendezésre kerülő klub-világbajnokságon két gólbíró is segíti a játékvezető munkáját. Az új asszisztensek pontos feladatait később határozzák meg.

Itthon
MTI
2007. április. 25. 18:31
Platini és Blatter Gyurcsányt éltették
Világ
MTI
2007. szeptember. 17. 18:15
Platininak nem tetszik a kijevi stadion
Világ
MTI
2007. május. 03. 18:38
Eb-2012: Platini szerint politikai döntés született
Világ
MTI
2007. augusztus. 30. 18:33