A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016 - a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan - ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen több, mint 3000 képből válogatott, az utolsó fordulóban pedig 125 mű versengett a komoly szakmai elismerést jelentő díjakért. A felnőttek versenyében Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel végzett az élen, a fiatalok között Ceglédi Ádám és Szekeres Levente aratott győzelmet.
A pályázat 24 éves történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés mind a felnőtt, mind az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna. A mintegy 3000 pályamű közül több fordulóban választotta ki a legjobb képeket az elismert szakemberekből, művészekből álló zsűri, majd a legvégső összevetésben ezek közül választották ki a díjnyerteseket.
Az Év Természetfotósa 2016 pályázat díjait november 8-án este adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a verseny legjobb képeiből megrendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított fotóalbumot is.
Daróczi Csaba: Kék és narancssárga - Az év természetfotója
Daróczi Csaba / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Ceglédi Ádám: Bearanyozva - Ifjúsági kategória, 1. helyezett
Ceglédi Ádám / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Daróczi Csaba: Csapdában - Az állatok viselkedése kategória, 1. helyezett
Daróczi Csaba / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Daróczi Csaba: Kavicsok a szélben - Kompozíció, forma és kísérletezés kategória, 1. helyezett
Daróczi Csaba / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Ernie E Suto: Az ezeréves fa - Tájak kategória, 1. helyezett
Ernie E Suto / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Jakab Tibor: Havas harc - A TermészetBúvár Magazin különdíja
Jakab Tibor / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Kis Dávid: Hajnali fogás - Az állatok és környezetük kategória, 1. helyezett
Kis Dávid / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Kövér Csaba: Irányban - Élet a vízfelszín alatt kategória, 1. helyezett
Kövér Csaba / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Potyó Imre: A rigó hálószobája - Napnyugtától napkeltéig kategória, 1. helyezett
Potyó Imre / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Potyó Imre: Hibernáció - Az emlősök viselkedése kategória, 1. helyezett
Potyó Imre / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Ravasz Balázs: Az idő sodrásában - Növények és gombák kategória, 1. helyezett
Ravasz Balázs / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Selmeci Dániel: Citromcápa portré - Az állatok szemtől szemben kategória, 1. helyezett
Selmeci Dániel / Az Év Természetfotósa 2016 / naturArt
Húscafatért marakodó rókák, a hold tükörképébe dermedt bagoly, vaddisznó a Tejút előtt. Tizennégy kategóriában mérhették össze tudásukat a Canon - Év természetfotósa pályázat részvevői. Az Év Természetfotója díjat Máté Bence nyerte meg Lépéselőnyben című képével.
A méhfarkas egy magányos kaparódarázs, amelynek világszerte 140 faja létezik. Általában békés teremtmények, virágporon, pollenen élnek. Párzás idején azonban hatalmas bányászokká és könyörtelen gyilkosokká válnak.