Nagyítás hvg.hu 2012. augusztus. 06. 19:12

A nap képe: műholdas fotó a Curiosity marsjáró landolásáról

A NASA HiRISE műholdja követte nyomon a Curiosity marsjáró belépését a Mars légterébe. A NASA által közzétett fotón a robot ejtőernyős ereszkedése látható.

A kaliforniai Pasadenában, a NASA bolygókutató részlegében, megerősítették, hogy a robot greenwichi idő szerint 5 óra 31 perckor - közép-európai idő szerint 7 óra 31 perckor - landolt. Leszállóhelynek a Mars egyenlítője környékén lévő, 155 kilométer átmérőjű Gale-krátert választották ki.

A robot azt vizsgálja majd, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. A Curiosity már elküldte a Földre az első képeket, ezen látható volt a marsjáró árnyéka a vörös bolygón, továbbá kerekei is. Az irányítóközpont munkatársai örömujjongásban törtek ki a sikeres landolás után.

Ez volt az amerikai űrhivatal által végrehajtott hetedik sikeres landolás a Marson, számos korábbi amerikai próbálkozás, illetve más ország kísérlete nem volt eredményes.

Tömeg egy New yorki kivetítő előtt. Milliók követték élőben a landolást világszerte.
MTI / EPA / Peter Foley

Az űreszközt a Mars légkörébe érve pajzs védte a súrlódás okozta rendkívüli hőtől. Ennek leválása után kinyílt egy nagy ejtőernyő, időközben az óránkénti 20 ezer kilométer sebesség óránkénti 3,6 kilométerre csökkent. Később egy fékezőrakétákkal felszerelt platform a marsjárót a landolásra kijelölt hely közelébe juttatta, ahol elkezdte fokozatosan leereszteni a felszínre. A művelet alatt a marsjáró kábeleken lógott, majd ezek is kioldódtak, mihelyt az űreszköz talajt ért. Ezután a platform távolabbra repült, majd becsapódott a talajba.

A felvételt a Curiosty Twtitter csatornáján osztották meg. A Marsjáró által küldött első fotókat Nagyítás rovatunkban is megnézhetik.