Kult hvg.hu 2018. szeptember. 14. 10:22

Különleges helyszínen forgatják a Terminátort

Az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készülő filmen négy napig dolgoznak a Mercedes-Benz gyárában.

A filmesek a hatalmas csarnokkomplexum karosszériaüzemében forgatnak majd – tudta meg a Bors. A lap szerint még statisztákat is a munkások közül toboroznak, 10-20 ezer forint közötti fizetésért cserébe.

Az üzem érintett részében ezekben a napokban leáll a gyártás is.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a színeszek közül kik vesznek majd részt a forgatáson, és hogy milyen jeleneteket vesznek majd fel a létesítményben.

A cég kommunikációs igazgatója is csak annyit közölt a lappal, hogy filmforgatás lesz náluk, egyebet azonban jogi okokra hivatkozva nem mondott.

A Terminátor hatodik részének forgatása július 19-e óta zajlik Magyarországon, Arnold Schwarzenegger július 30-a óta van itt. A munkálatok októberig zajlanak, a bemutatót jövő novemberre tervezik.