A Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár után GESZTI néven indítja útjára újabb zenei projektjét Geszti Péter, amelynek második dalát a tehetégkutató élő adásában mutatja be szombaton.
„Elkészült egy, az előzőtől eltérő zenei világot tükröző album, melynek a Létvágy címet adtam. A március 4-én megjelenő hangzó anyag egy klasszikus featuring album, minden dalban más énekest kértem fel a közreműködésre, többek között Wolf Katit, Kowalskyt, Gereben Zitát, Rácz Gergőt, Széles Izát, Ambrus Ritát. Tóth Gabival közös, Van még című slágerünket már nyár óta hallhatják a rádiókban, most pedig a második szerzeményt mutatom be zenekarommal a Got Talent vendégeként” – mondta Geszti Péter.

Az albumot a Gringo Sztárban is játszó zenészekkel vették fel. „Voltam én már MC Gesztenyétől kezdve szöveggyártó kisiparosig sokminden, miért ne lehetnék most már egyszerűen csak Geszti?” – tette hozzá.
A szombaton debütáló Ma ne, ma ne! című dalban egyébként Ambrus Rita énekel vele.