2008. január. 12. 13:28
MTI
Utolsó frissítés: 2008. január. 12. 13:40
Kult
Liverpool Európa kulturális fővárosa
Fennakadásoktól, sőt botrányoktól sem mentes előzmények után, szombat hajnalig tartó utcabállal vette át Liverpool az Európa kulturális fővárosa címet.
Az észak-angliai nagyváros öt évig készült a hatalmas ívű rendezvénysorozatra, amelynek megszervezése 95 millió fontba (35 milliárd forintba) került. Az egész éjszakán át tartó nyitórendezvényen, amely - 2008-ra utalva - helyi idő szerint 20 óra 8 perckor kezdődött, Ringo Starr volt az egyik főszereplő: a Beatles egykori dobosa egy 30 méter magas, nyitott emelvényen adott koncertet 40 ezres hallgatóságnak.
© AP |
A nyitány multimédiás látványosságai az egész várost behálózták; több hatalmas kivetítőn futottak digitális technológiával összeállított kép- és hangegyvelegek Liverpool történetéről. Ebben is központi szerep jutott természetesen a Beatlesnek. A kiemelkedő későbbi kulturális események között szerepelnek kiállítások Gustav Klimt, valamint Monet és Manet műveiből. Ugyancsak kiállítást szentelnek a múlt század világhírű építészének, Le Corbusier-nek.
Liverpoolban koncertezik majd a Berlini Filharmonikus Zenekar Sir Simon Rattle vezényletével, és eljön a Kínai Nemzeti Balett társulata is. Mindazonáltal voltak időszakok, amikor úgy tűnt, hogy az egész vállalkozást kudarc fenyegeti. Az előkészületek közepén, 2006 nyarán menesztették például a rendezvénysorozat művészeti tervezésének irányításával megbízott ausztrál énekest, Robyn Archert, miután a városvezetés arra a következtésre jutott, hogy Archer semmiféle értékelhető elképzelést nem tett le az asztalra.
Nemrég az előkészítésért felelős társaság, a Liverpool Culture Company vezérigazgatója is távozott, miután több hetet betegállományban töltött éppen az indulás előtt. A szervezők mindazonáltal azzal számolnak, hogy a rendezvénysorozat legalább kétmillió látogatót vonz, és 100 millió fonttal gyarapítja a város kasszáját.

Kult
MTI
2006. április. 11. 13:15
Kulturális fővárosi javaslat: Pécs, Essen, Isztambul
Itthon
MTI
2007. június. 07. 15:36
Újabb személycsere az "Európa Kulturális Fővárosa" projektben
Kult
MTI
2006. február. 17. 16:48
Kijev beszállt a kulturális fővárosi versenybe
Világ
MTI
2007. november. 16. 15:47
Turku és Tallinn lesznek az EU kulturális fővárosai
Kult
MTI
2006. november. 20. 16:27
Bécs lesz Európa roma kulturális fővárosa
Kult
MTI
2007. december. 23. 17:20
Jövőre Liverpool és Stavanger Európa két kulturális fővárosa
Világ
euractiv.hu
2006. március. 14. 10:25
Dönt a zsűri: hol legyen Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben?
Vélemény
2007. augusztus. 24. 15:55
Pécsi káosz: nincs gazdája a kulturális főváros projektnek
Kult
MTI
2006. március. 13. 15:11