2013. június. 17. 10:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 17. 09:05 Karrier

Önkormányzati segítséggel készülnek fel az állásinterjúra

5000 fő alatti települések tartós munkanélküliségének enyhítésére meghirdetett felhívás alapján mintaprojekt indult Nemesvámoson.

A program keretében elsősorban a hátrányos helyzetűek, a rossz anyagi körülmények között, segélyen élők számára biztosítanak betanított, alkalmi, segéd- és szakmunkát, valamint segítik a fiatalok pályaorientációját.

A nemesvámosi munkanélküli, és munkát kereső lakosok helyben juthatnak a foglalkoztatással kapcsolatos információkhoz, felkészítik őket az állásinterjúra, és önéletrajz készítésre, amelyhez az önkormányzat biztosítja a feltételeket.

Az ingyenes együttműködés keretében a Man at Work Kft. kiemelten kezeli a partnerség keretében bejelentkező nemesvámosi lakosokat. Hasonló kezdeményezés alapján a stratégiai partnerségi program még az idei évben kiterjed az Észak-Dunántúlra és Pest megyére, ahonnan várják az érdeklődő önkormányzatok jelentkezését.