„Meglehetősen zavaros volt az utóbbi időben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációja arról, hogy hogyan is értelmezi a mentés egyik legfontosabb minőségi mutatóját, a kiérkezési időt” – állapította meg a 444-en megjelenő blogjában Kunetz Zsombor egészségügyi elemző.

Cikkében felidézte, hogy a mentőszolgálat néhány éve megváltoztatta azt a módszert, amivel megállapítják, hogy mennyi idő alatt ér ki egy adott esethez a mentő: már nem a segélykérés beérkezése körüli időponttól, hanem attól a pillanattól mérik, amikor találtak a feladathoz megfelelő mentőegységet. Márpedig így szerinte fogalmunk sincs, hogy ténylegesen mennyi idő telik el a segélyhívástól a mentő megérkezéséig. Azt írja, más európai országokban továbbra is a segélyhívás beérkezésétől számított 0-3 perctől mérik az időt.

Kunetz közérdekű adatigényléssel fordult a Mentőszolgálathoz, arra szeretett volna választ kapni, hogy „milyen metodika szerint mérik a kiérkezési időket, ebben esetleg van-e az OMSZ által felállított sürgősségi kategóriákon belül (P1-P5) differencia, valamint kértem öt évre visszamenőleg a kiérkezési idők adatait, mind Budapest, mind országos tekintetben.

Az OMSZ pedig ha nem is mindenre, de azért válaszolt. A módszertant viszont nem árulták el.

Az adatok alapján Kunetz azt írta, hogy

a mentőszolgálat az esetek felében nem tudja biztosítani a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten.

Az elemző szerint ez három okra vezethető vissza:

• a beérkező feladatok mennyiségére,
• belső problémára, hiszen szerinte végig kellene gondolni, miért van akkora fluktuáció a szervezetben, és miért nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő,
• külső okokra, amelyek most megoldásnak tűnnek.

Kunetz az utóbbi kategóriába rakta például azt, hogy a vidéki mentősöket ugrasztják Budapestre, ha hiány van a fővárosban. Szerinte nekik nincs helyi tapasztalatuk, ez pedig balesetveszélyes lehet, sőt, jelentősen lassíthatja is az ellátást.

Szerinte a fentiek alapján a problémák rendkívül összetettek, egyes esetekben a megoldás közvetlen lehetősége valóban nincs a Mentőszolgálat kezében, míg más esetekben pont ott van – állapította meg – sajnos azonban a lojalitással átszőtt alkalmatlansághoz csatolt szervilizmus nem elég egy szervezet irányításához.

Pedig, ahogyan Kunetz emlékeztet, az Országos Mentőszolgálat költségvetése 2010-ben 26 milliárd forintról napjainkra már közel 90 milliárd forintra emelkedett, vagyis az egészségügyben az elmúlt 15 költségvetésének az egyetlen nyertese, mégis az összeomlás állatorvosi lovává vált.