Itthon hvg.hu 2023. november. 20. 11:16

Tizenkét éves nevelt lányát zaklatta szexuálisan egy tatabányai férfi, amikor az szólt az anyjának, megverték

Anyja arra sem figyelt, hogy iskolába járjon, és nem törődött lelki, fizikai fejlődésével sem.

Nevelőapja és anyja nevelték együtt azt a 2003-ban született lányt, akit a nevelőapa 2014-től – mikor lány tizenkét éves sem volt – napi rendszerességgel szexuális cselekményt végzett vele. A lány többször elmondta anyjának mit tesz vele a férfi, de ő nem hitt neki, írja az ügyészség közleménye.

A férfi legtöbbször akkor zaklatta a lányt, amikor éppen aludt, de 2016-tól kezdődőn már erőszakot is alkalmazott, ha a lány ellenállt. A férfi azt is megparancsolta, hogy ne merjen senkinek se beszélni a történtekről. Amellett, hogy nem hitt neki, anyja elhanyagolta, és mikor a gyermek segítséget kért tőle, többször meg is verte. Ezen túl a vádirat szerint nem figyelt rá, hogy iskolába járjon, nem törődött lelki, fizikai fejlődésével.

A Tatabányai Törvényszék a nevelőapát folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, az anyát kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A férfit végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

Hirdetés