Itthon hvg.hu 2022. július. 15. 20:25

Feltámaszthatja a kormány az antikorrupciós testületet

Újabb gesztus a helyreállítási alap pénzeihez vezető úton.

Döntés születhetett arról, hogy a kormány feltámasztja az évekkel ezelőtt beszántott korrupcióellenes testületet, amivel Orbánék egy újabb gesztust terveznek tenni az Európai Bizottság felé javítandó a helyreállítási alapért folyó tárgyalásokon elfoglalt pozíciójukat – írja a 24.hu. A portál szerint a 2012 és 2014 között, az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ernyője alatt működő antikorrupciós munkacsoport újraindítása válasz lehet a múlt héten befutott jogállamisági jelentésre, ami határozottan hiányolta a magyarországi antikorrupciós stratégiát.

A munkacsoport felállításáról a portál megkérdezte Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert is, aki azt mondta, hogy a tervek szerint a KIM idején kialakított mintának megfelelően működtetik majd a testületet.

Nem ez az első olyan bátortalan lépése az Orbán-kormánynak, amivel jelezni próbálják, hogy a bősz, Brüsszel elleni szabadságharcos politikával némi pénzért cserébe hajlandók lennének szakítani. Négy fontos területen már múlt héten elfogadta az Európai Bizottság javaslatait a magyar kormány:

  • Magyarország a nemzeti rezsimbe tartozó közbeszerzéseknél is 15 százalék alá csökkenti az egyszereplős közbeszerzések arányát.
  • Az ügyészség döntésével szemben legyen helye a bírósági jogorvoslatnak a korrupciós ügyekben.
  • A kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően a társadalmi konzultációra időt kell biztosítani, valamint a rendkívül jogalkotási lehetőségek arányát csökkentik.
  • Magyarországnak az uniós források jelentős részét arra kell fordítania, hogy a lehető legnagyobb energiafüggetlenséget érjük el.

Frissítés

A péntek esti Magyar Közlönyben meg is jelent a Korrupcióellenes Munkacsoport felállításáról szóló rendelkezés.

Hirdetés