Itthon hvg.hu 2022. július. 13. 15:15

A PDSZ szerint az új katatörvénnyel a pedagógusoknak csak a „nyomorbér” marad

Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával kellene megvédeni – üzenték.

A katatörvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a „nyomorbérüket” egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A módosítást azóta elfogadta a parlament.

A PDSZ szerint az adózás év közbeni változtatása, ilyen mértékű átalakítása súlyosan veszélyezteti a jogbiztonságot, ez pedig szembemegy az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatával, amely kimondja: a jogszabályoknak világosnak, egyértelműnek, kiszámíthatónak és előreláthatónak kell lenniük.

A szakszervezet úgy látja, hogy a törvény elfogadásával a jogalkotó megsértette a kellő felkészülési idő követelményét, mi több, a törvénytervezet benyújtását nem előzte meg semmiféle társadalmi egyeztetés.

Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával, hanem felelős, átgondolt politizálással kellene megvédeni”

– írta a PDSZ.

Hirdetés