Az egészségügyi szakértő szerint szabályozottan elképzelhető lenne a nyitás. Annyi biztos, hogy nagyon sok FFP2-es maszkra lenne szükség, ha a kormány megfogadná Kunetz tanácsait.
Ki kell nyitnunk! Ha nem is teljesen, de szabályozottan és részlegesen. Sokkal jobban járunk így, mintha ez spontán először titokban, zugkocsmánként történne meg egy forradalommal kísérve
– írja a Facebook-oldalán Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a vendéglátóhelyekkel kapcsolatban.
Kunetz szerint megfelelő garanciákat kell arra kidolgozni, hogy a vendéglátóipari egységek legalább kültéren kinyithassanak, de arra is, hogy egyéb nyár óta zárva tartó szórakozóhelyek, mint például a színházak, múzeumok is kinyithassanak. Úgy véli, hogy meg kell fontolni a kijárási tilalom enyhítését, kitolását is.
A szakértő felvázolta, hogy milyen óvintézkedésekkel lehetne nyitni:
- A zárt terekben korlátozni kell a légköbméter szerinti emberszámot, kiterjesztve ezt a bevásárlóhelyekre is
- Csak és kizárólag maszkban, mégpedig minimum FFP2-es maszkban lehet zárt térben, egymástól megfelelő távolságra bármin is részt venni, bevásárolni.
- Kültéren is a megfelelő távolság betartása szükséges asztaltársaságonként, lehetőleg ott is maszkban üljenek, az evés-ivás kivételével, ha nem egy háztartásból valóak az asztaltársaságok.
- Mindenhol elérhetővé kell tenni meghatározott látogatószámhoz kötötten az automata kézfertőtlenítők kihelyezését.
Kunetz szerint a középiskolákban és az egyetemeken is újra kell indítani az életet. "De csak és kizárólag FFP2-es maszkban tanórákon is, ahogyan ezt kötelezővé kell tenni az egy légterű munkahelyeken is."
És persze oltani, oltani, oltani, majd a beoltottakat szabadon engedni – írja.
Az egészségügyi szakértő szerint nem fenntartható, hogy örökké leálljanak a munkahelyek, az iskolák.
Ez nemcsak a munkanélküliek és a vagyonukat, megélhetésüket elvesztők számát, hanem a társas kapcsolatok brutális rombolásán keresztül komoly pszichés és testi károsodásokat is okoznak.
Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere is hasonló szellemben nyilatkozott hétfőn. "Társas lények vagyunk, de elzártuk magunkat a társaságtól. Iszonyatos lelki teher ez az egész társadalomnak, aminek hatásait ma még nehéz – ha nem lehetetlen – felmérni" – írta.
A polgármester is úgy véli, hogy az "észszerűtlen korlátozásoknak" véget kellene vetni. Szerinte a vendéglátóhelyeknek engedélyezni kellene, hogy kinyissák a teraszaikat. A beoltottak fogyaszthassanak bent is, a kijárási korlátozást is kitolná, illetve a boltok nyitvatartási idejét is.
Nem csak Magyarországon lehet olyan hangokat hallani egyre gyakrabban, hogy a korlátozásokon enyhíteni kellene, több európai országban az utóbbi hetekben valódi tüntetéshullám vette kezdetét.
Hollandiában a brit vírusmutáció miatt bevezetett esti kijárási tilalom miatt törtek ki zavargások; Franciaországban a diákok vonultak az utcára nemrég; Olaszországban, másfél hete több étterem is tüntetőleg nyitva tartott a kötelező hatórás zárás után.
Országok a teljes idegösszeomlás szélén: Európa-szerte tüntetnek a korlátozások miatt
Van, ahol a kijárási korlátozások miatt autókat gyújtogatnak, máshol az éttermek dacolnak a kötelező zárórával, és olyan város is akad, ahol a magányos diákok próbálják meggyőzni a vezetést az iskolák újranyitásáról. Egy dolog azonban mindenhol közös: egyre több országban törnek ki zavargások a járványügyi korlátozások miatt.
