Itthon hvg.hu 2020. június. 08. 08:10

Elmagyarázta Kásler, miért nem jár a gyógyszerészeknek 500 ezer forint

Csak kérdőjellel szerepeltek a gyógyszerészek a díjazottak listáján, a gyógytornászok és a házi segítségnyújtók pedig nem állami alkalmazottak – mondta az emberi erőforrások minisztere.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A Demokrata.hu-nak magyarázta Kásler Miklós, hogy a gyógyszerészek miért nem kapják meg az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos díjazását a kormány eredeti ígéretével ellentétben. A miniszter azzal indokolta ezt:

A gyógyszerészek valóban szerepeltek a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, ugyanis az ágazat eleve nagyon magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ráadásul az üzletek vállalkozási formában szolgáltatnak és a tulajdonosok közel egyharmada külföldi.

A gyógytornászok és az idősotthoni dolgozók, illetve a házi segítségnyújtók is kimaradtak, méghozzá azért, mert a fenntartójuk nem az állam, hanem valamelyik egyház, vállalkozó, egyesület, vagy önkormányzat.

Sajnos így nem tartoznak bele abba a körbe, amely kifejezetten az egészségügyi dolgozókat öleli fel, noha az ő munkájuk is a járvány idején kifejezetten veszélyes, hála és köszönet illeti őket

– mondta a miniszter.

Hirdetés