A közös polgármesterjelölt még nincs meg.
Az októberi önkormányzati választásokon Pécs 18 egyéni körzetében egy-egy közös képviselőjelöltet indítanak az ellenzéki pártok – jelentették be az együttműködés résztvevői (DK, MSZP, LMP, Jobbik, Momentum).
A körzetenkénti egy-egy önkormányzati képviselőjelölt állításának ügyében a pártok "koordinálni" fognak egymással – mondta Kunszt Márta, a DK önkormányzati képviselője. Az MSZP-s Gulyás Emil szerint az összefogással nagy valószínűséggel győzni fog az ellenzék Pécsett.
Az LMP-s Keresztes László Lóránt arról beszélt: a Fidesz csaknem tíz éve tartó városvezetésének legsúlyosabb következménye, hogy 13 ezer ember volt kénytelen elmenni a baranyai megyeszékhelyről megélhetési problémák miatt.
A közös polgármesterjelöltet még nem nevezték meg. Az MSZP, a DK és a Momentum azonban továbbra is Péterffy Attilát, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatóját támogatja a posztra.
Több városban már közös jelölt indítása mellett döntött az ellenzék: Miskolcon már megvan a közös jelölt, Szombathelyen is felmerült az összefogás, egy közvélemény-kutatás szerint pedig sikeres is lenne, Komlón is csak egy ellenzéki jelölt lesz
