Itthon hvg.hu 2018. szeptember. 04. 09:37

Borzasztó drága magániskolában tanulnak az Emmi államtitkárának gyerekei

A tandíj fejenként kétmillió forintba kerül egy tanévben.

Dr. Szabó Tünde amellett, hogy sportért felelős államtitkár, büszke anya is, erről tanúskodik legalábbis friss Facebook-bejegyzése, melyben – sok más emberhez hasonlóan – ő maga is beszámolt, hogy gyermekei visszaültek az iskolapadba.

Az azonban nem volt ismert, hogy az államtitkár csemetéi magániskolában szívják magukba a tudást, ráadásul egy igen drága intézmény falai között: a tandíj évente kétmillió forintba kerül, és mivel a politikusnak két gyermeke van, könnyen kiszámolható, mekkora költséget jelent ez Szabóéknak.

Mindez egyébként az államtitkár Facebookra feltöltött fotóiból derült ki, miután a képeken egyértelműen kivehető volt a gyerekek által viselt iskolai uniformis, illetve a rajta lévő logó. A kicsik ezek szerint a SEK Budapest International Schoolba járnak.

Röviddel a poszt megjelenése után többen a tandíjjal kapcsolatos nemtetszésüknek adtak hangot, de a kritikus megjegyzéseket Szabó államtitkár (vagy az oldal adminjogait kezelő) azóta is lelkesen törölgeti.

Hirdetés