Itthon hvg.hu 2018. augusztus. 07. 18:03

A Magyar Idők főszerkesztője szerint "bulvárkacsa", hogy megszűnik a Magyar Idők

A Népszava írt arról korábban, hogy a Magyar Nemzet újraindulásával megszűnhet a Magyar Idők, mert életszerűtlen lenne két kormánypárti napilapot működtetni.

A lap korábbi cikkében azzal indokolta az esetleges forgatókönyvet, hogy a két napilapra már csak azért sincs szükség, mert onnantól kezdve óhatatlanul is egymás versenytársává válnának. A Magyar Nemzet ráadásul erősebb brand, ezért is szánthatják be az Időket.

Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője a Népszava értesüléséről szólva azt mondta a Pesti Srácoknak, hogy

ez egy minden valóságalapot nélkülöző bulvárkacsa. Egyetlen szó sem igaz belőle. Jelenleg nincs is napirenden ez a kérdés, így döntés sem születhetett róla.

Ehhez kapcsolódik, hogy Harrach Péter, a KDNP alelnöke néhány napja az ATV-nek úgy fogalmazott, augusztus 25-én, tehát a lap alapításának 80. évfordulóján „igazságos és méltányos” lenne újraindítani a Magyar Nemzetet.

Hirdetés