Itthon hvg.hu 2018. március. 05. 08:54

Morvai megijedt: ha az ellenzék győz, négy évig nincs Békemenet

A Magyar Idők támogatókat gyűjt a publicistája, Bayer Zsolt által kezdeményezett Békemenetre. Egyet már találtak is.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Attól tartok, ez lenne az utolsó alka­lom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne

– ezzel indokolta Morvai Krisztina a Magyar Időknek, miért támogatja a Békemenetet. A Jobbik jóvoltából az Európai Parlament képviselőjévé választott politikus szerint a most szövetkezni készülő ellenzék nyolc éven át brutálisan elfojtotta a gyülekezési jogot.

"­Március 15-én közvetlen közelről fújták az arcomba a rendőrök a könny­gázt ­2009-ben, amikor már hivatalosan EP-képviselőjelölt voltam. Borítékolom: ugyanez várna azokra, akik a migrációpár­tiak hatalomra kerülése esetén az első tízezer betelepített miatt az utcán próbálnának tiltakozni. Emiatt a következő öt hét és az április 8-i ország­gyűlési választás sorsdöntő lesz a magyarság számára" – mondta Morvai.

Hirdetés