Gyurcsány Facebook üzenetben reagált arra, hogy Czeglédyt állítása szerint próbálták rávenni arra, hogy valljon ellene.
Az előzetesből kiszabadult Czeglédy Csaba első útja a HírTV-be vezetett, ahol arról beszélt, rá akarták venni, hogy valljon Gyurcsányra. Elmondása szerint egy "hivatalos személy" azt üzente neki, hogy
Czeglédy úr jelezze, ha Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát.
Úgy vélte, ha Gyurcsányra vagy Botka Lászlóra vall, hamarabb szabadul. Azt mondta, ő ezt nem akarta, mert az ügyében nincsenek bűncselekményből származó pénzek, és nem is kerültek pártokhoz.
Egy Zuschlag 2-t akartak belőlem csinálni.
Gyurcsány Ferenc erre röviden reagált:
"Nekem nincs félnivalóm. Van akinek van. Tehát a cellát nem nekem kell előkészíteni, ugye érti, miniszterelnök úr?"