Itthon MTI 2017. október. 10. 05:33

Élelmet nem lehetne ezentúl beküldeni a raboknak

Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava.

A hatályos szabályok szerint az elítéltek általában havi egy alkalommal kaphatnak csomagot, és abban bármit küldhetnek nekik, amit a fogvatartottak a zárkában is jogszerűen maguknál tarthatnak – írta a Népszava.

Ilyenek például a tisztálkodási és mosószerek, bizonyos élelmiszerek, dohánytermékek, írószerek, zsebrádió vagy karóra.

Ezután a csomagban mindent lehet küldeni, amit az elítélt magánál tarthat, kivéve az élelmiszert, a tisztálkodási szereket és a dohányárut.

Az elítélt kapcsolattartója ezeket a tiltott termékeket saját költségén megrendelheti a börtönboltban, vagyis a törvénymódosítás elfogadása után a hozzátartozók csak a börtönboltokban vásárolhatnak be a rács mögé került rokonnak, és ez beleszámít a havi egy csomagba.

Az előterjesztés ráadásul azért is visszás a lap szerint, mert a szakutasítás szerint az élelmezési alapnorma napi 420 forint plusz áfa, ebből kell kihozni egy reggelit, egy ebédet és egy vacsorát.

Hirdetés