2016. szeptember. 13. 05:35 MTI Utolsó frissítés: 2016. szeptember. 13. 08:06 Itthon

Négyszáz milliárdból újulnak meg az utak

Csaknem 400 milliárd forint forrás áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rendelkezésére az országos közúthálózat üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátására az évtized végéig – írta a cég vezérigazgatójára hivatkozva a Magyar Idők.

Nemes-Nagy Tibor a lapnak elmondta: felújítási munkákat a komplex útfelújítási program keretében 2016-ban hazai forrásból mintegy 69 milliárd forint értékben végeztetnek. Az idei felújítási programban szereplő 172 beruházásból 71 már befejeződött, 9 esetében folyamatban van az átadás, 101 helyszínen pedig folynak a kivitelezési munkák. A készültségi szint 73 beruházás esetében meghaladja a 80 százalékot. A programban országszerte összesen 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg még ebben az évben.

Jövőre a vezérigazgató közlése szerint bruttó 100 milliárd forint összegű felújítási projektlistát állítottak össze, ebben három szakaszon, mintegy 50 kilométernyi gyorsforgalmi út, 200 kilométer főút és 600 kilométer mellékút szerepel. A hazai forráson kívül folyamatban van 50 milliárd forint uniós forrásra a támogatási szerződés megkötése. Ebből mintegy 500 kilométernyi mellékút felújítására nyílik lehetőség 2017-ben.

A komplex útfelújítási programban jövőre az egész ország területét érintik a rekonstrukciók.

Hirdetés