2014. december. 01. 05:17 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 01. 10:06 Itthon

Budapestre csábítanák az egyik világszervezet központját

Akár Budapestre is költözhet az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szolgáltató központja – írta a Magyar Nemzet.

A kormány a múlt héten határozott arról, Magyarország pályázik az UNICEF globális szolgáltató központjának elhelyezésére, és november 28-án ezt meg is tették – írta hétfői számában a lap a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárságának tájékoztatása alapján.   

A tájékoztatás szerint miután a nemzetközi szervezet úgy döntött, hogy New Yorkból más városba települ, többen is jelentkeztek, Közép-Európából Csehország van még a pályázók között. A végső döntés december második felében várható.

Az előzetes egyeztetések alapján a központban mintegy 350-en dolgoznak majd, és amennyiben Budapest lesz a nyertes, akkor az alkalmazottak 90 százaléka magyar lehet.

 

 

 

Hirdetés