Hajléktalanok csípték el a politikusokat a képviselői irodaház előtt
Vitafórumot tartott A Város Mindenkié csoport hétfőn Budapesten, a képviselői irodaháznál, ahol a csoport hajléktalan aktivistái, szakértők és országgyűlési képviselők a szabálysértési törvény módosításáról és a lakhatásról beszélgettek.
A csoport közleménye szerint a megjelent ellenzéki pártok képviselői egyöntetűen elutasították a szabálysértési törvény belügyminiszter által beterjesztett módosítását, mert látszatmegoldásnak tartják, szerintük sérti a hajléktalan emberek méltóságát és önrendelkezéshez való jogát, valamint szembemegy az Alkotmánybíróság korábbi ítéletével.
Közölték, hogy Pálffy István (KDNP) elismerte: a törvénymódosítás önmagában nem jelent megoldást, és a kormánypárti képviselő szerint is fontos szociális eszközöket is használni a hajléktalanság megoldása érdekében.
A lakhatás kapcsán a szakértők hangsúlyozták: a krízisintézmények helyett tartós szociális és lakhatási megoldásokra van szükség.
A vitafórumon többek között megjelent Lendvai Ildikó (MSZP), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vágó Gábor (LMP) és Dorosz Dávid (Párbeszéd Magyarországért).
A Város Mindenkié csoport a szabálysértési törvény módosítása ellen folytat kampányt. Céljuk, hogy meggyőzzék az országgyűlési képviselőket: "ne asszisztáljanak tovább a szegénység kriminalizációjához, és ne szavazzák meg az embertelen és felesleges törvényt".
A csoport szerint a módosítás szabálysértéssé kívánja nyilvánítani a közterületi hajléktalanságot és a kunyhók építését, az pedig a bírság és a közmunka mellett elzárással is fenyegeti a hajléktalanokat.