Itthon MTI 2013. szeptember. 18. 15:32

Kiáll a többször is leköpött Gyurcsány mellett az MSZP

A szocialisták tiltakoznak amiatt, hogy Magyarország volt miniszterelnökét leköphetik egy előre bejelentett, rendőri biztosítással zajló rendezvényen.

Az ellenzéki párt annak kapcsán fejezte ki tiltakozását, hogy a rendőri vezetők perének kezdőnapján, kedden többször is leköpték Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt.

"Ha egy volt közjogi méltósággal ezt ma meg lehet tenni, akkor mi a garancia arra, hogy a rendőrség bármely magyar állampolgárt meg tud védeni?" - tette fel a kérdést az MSZP.

MTI / Kovács Tamás

"Tiltakozunk, hogy a kormánypártok a demokratikus ellenzék minden megmozdulására rendzavarókat toboroznak (...). Tiltakozunk, hogy Orbán Viktor és kormánya megtűri az ilyen szélsőséges viselkedéseket!" - olvasható az MSZP Országos Központja által kiadott közleményben.

Hirdetés