2013. július. 25. 21:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 25. 21:27 Itthon

Elkészült a vádirat az érdi kettős gyerekgázolás ügyében

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség a nő ellen, aki elgázolt egy ikerpárt tavaly júniusban Érden.

Tavaly június 18-án este nyolc óra körül Érden, a Szövő utcában a 63 éves helyi nő autójával elsodorta az úttest menetirány szerinti jobb szélén haladó babakocsit, melyben egy három hónapos ikerpárt tolt az édesanya.

A gyermekek kiestek a babakocsiból és az út melletti füves földre zuhantak. Egyikük a kórházba szállítása után, a baleset napján, a másik pedig két nap múlva meghalt.

A Budaörsi Járásbírósághoz benyújtott vádirat szerint az emelkedő mögül előtűnő nap korlátozta az úttest beláthatóságát, ennek ellenére a vádlott változatlan sebességgel haladt tovább autójával, miközben nem az úttestre, hanem a gépkocsi utasterére figyelt – mondta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

A vádlott szabadlábon védekezik.

Hirdetés