2013. július. 24. 11:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 24. 12:31 Itthon

Bekeményítenek a fogyasztóvédők a Forma-1-en

Szigorú ellenőrzéssorozatot indít a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt – ígérte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerdán.

Idén először fiatalkorúak közreműködésével ellenőrzik a helyszínen az alkohol- és dohánytermék értékesítésére vonatkozó rendelkezések betartását. A hatóságok a Hungaroring területén lévő és a környékre kitelepült kereskedelmi egységeket, mutatványos berendezések üzemeltetőit egyaránt ellenőrzik majd.

Az ellenőrzéseket a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságával és a NAV Pest Megyei Főigazgatóságával közösen végzik. A rendezvényen az élelmiszerlánc-felügyelet szakemberei is ott lesznek.

Idén kiemelt figyelmet kap a fiatalkorúak kiszolgálása mellett a taxisok ellenőrzése. Nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztókat megkárosító kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére, a nyugtaadási és ártájékoztatási kötelezettség betartására, illetve arra, hogy a méréshez használt italmércék és mérlegek hitelesek-e.

Tavaly a Magyar Nagydíjon az ellenőrzött vállalkozások 68 százalékánál tártak fel jogsértést – mondta a kormánymegbízott.

Hirdetés