2011. március. 22. 09:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 22. 09:52 Itthon

Négy évet kapott a nemzetvédelmi egyetem volt rektora

Négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Bíróság elsőfokon kedden.

Az egy éve elfogott rektor az ügyészség szerint két vádlott-társa közreműködésével egy nemzetközi cégnél próbált meg jogtalan előnyt kicsikarni oly módon, hogy valótlanul azt állította: a cég egyes munkatársai ellen drog- és fegyverkereskedelem miatt titkos nyomozás folyik, de ő az eljárást a cég számára kedvezően tudja befolyásolni. 

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A védelem szerint nem követtek el bűncselekményt, a vád megalapozatlan. A szociológus végzettségű, kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező Szabó János - akinek akadémiai doktori fokozata is van - tavaly négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Hirdetés