2010. július. 29. 12:31 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 29. 12:31 Itthon

Nagy országos buszellenőrzés kezdődik csütörtöktől

Az autóbuszok közúti közlekedését ellenőrzik csütörtöktől szombatig az ország egész területén – közölte a ORFK rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – 2010. évi ellenőrzési terve alapján a Nemzeti Közlekedési Hatósággal együttműködve országszerte ellenőriznek.

Az akció végrehajtásának kiemelt feladata az autóbuszok közúti közlekedésével kapcsolatos szabályok ellenőrzése. Ennek megfelelően a rendőri intézkedések során alapvetően az autóbuszokat és azok vezetőit ellenőrzik, függetlenül attól, hogy a jármű magyar, vagy külföldi személy üzemeltetésében van-e.

Az ellenőrzések a járművezetők és a különböző okmányok ellenőrzésén túl egyebek mellett az alábbiakra irányulnak: menetíró berendezésekkel kapcsolatos visszaélések felderítésére, vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok ellenőrzésére, gyorshajtások felderítésére, ittas járművezetők kiszűrése, a jármű műszaki állapotának vizsgálatára.

Az ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak arra, hogy a járműveket – nemcsak az autóbuszokat – az előírásoknak megfelelő módon látták-e el hatósági jelzéssel.


 

Hirdetés