2010. július. 14. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 14. 13:41 Itthon

Egy motoros meghalt, kettő megsérült

Belehalt sérüléseibe az a motoros, aki szerda dél körül egy gépkocsival ütközött a 3-as főút bagi elágazásánál. Másik két motoros baleset is történt a délelőtt folyamán.

Karambolban meghalt egy motoros a 3-as főúton. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a motoros Gödöllő felől Aszód irányába haladt, amikor az elsődleges információk szerint egy szemből jövő gépkocsi balra kanyarodott, és a motornak ütközött. A motoros életét a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzete nem tudta megmenteni. Az autóban egy ember könnyebben megsérült. A rendőrség félpályás útzár mellett jelenleg is helyszínel, a baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására vizsgálat indult - közölte Kovács Viktória.

Súlyosan megsérült egy kamionnal ütköző motoros

Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy motorost, miután belehajtott egy kamionba a XI. kerületben szerda délelőtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A Hengermalom úton történt balesetnél még tart a helyszínelés - tette hozzá Csillag Melinda.

Személygépkocsi és motoros ütközött össze valamivel 11 óra előtt Somogy megyében, a 67-es főúton, Mernyeszentmiklóst követően a Balaton irányába - mondta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Két sérült van, a helyszínre mentőhelikopter érkezett, s a Somogyi Hírlap Online szerint az egyik sérültet Kaposvárra vitte, míg a másik sérültet a mentők szállították a Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi ambulanciájára.

Hirdetés
Címkék