2010. július. 02. 16:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 02. 16:49 Itthon

Elsősegélynyújtó szolgálat 26 balatoni strandon

Huszonhat strandon szervezi meg balatoni szezonális elsősegélynyújtó szolgálatát a Magyar Vöröskereszt - mondta Habsburg György, a szervezet elnöke a balatonlellei Napfény strandon.

 A Vöröskereszt augusztus 22-ig az idén negyedik alkalommal lát el a Balatonnál elsősegélynyújtó szolgálatot mintegy négyszáz önkéntes bevonásával, a strandokat üzemeltető önkormányzatoknak ingyenesen. A segélyszervezet tíz strandra egy-egy félautomata defibrillátort is telepít, használatukra kiképezték az önkénteseket. Habsburg György beszélt arról is, hogy az elmúlt években a balatoni strandokon több mint négyezer sérülést láttak el szakszerűen, ez is bizonyítja, hogy szükség van az elsősegélynyújtó-pontokra.

Grubert Roland projektvezető beszámolója szerint a balatoni szolgálat idei költségvetése 20-22 millió forint. Az önkéntesek 10 és 18 óra között teljesítenek szolgálatot. Ellátásukhoz az érintett önkormányzatok többsége napi egyszeri étkeztetéssel járul hozzá. Az idén a fonyódligeti strandon a vízimentő szolgálatot is a Vöröskereszt látja el.

Hirdetés