A Capital Partners ügyfelei tízmilliárdot buktak
A Capital Partners pénzügyi vállalkozásnak a legfrissebb adatok szerint 1800 ügyfele volt Magyarországon, akik legalább tízmilliárd forintot buktak a fiktív befektetéseken - írja hétfői számában a Népszabadság. A prágai központú cég budapesti irodáját február 23-án számolta fel a rendőrség.
A BRFK – mint azt a Népszabadság megtudta – február óta megállapította, hogy a Capital Partnersnek mintegy 1800 ügyfele volt Magyarországon, ők együtt több mint tízmilliárd forintnyi befektetésüknek mondhatnak búcsút, miután a nyomozók eddig alig százmillió forint értékben vettek zár alá készpénzt és különböző ingatlanokat, így semmi esély a kártalanításukra. Ami meglepő, hogy a károsultak közül eddig csak 160-an tettek feljelentést - olvasható a lapban.
A Capital Partners az Európai Unión belül úgynevezett "határon átnyúló befektetési szolgáltatóként" működött a cseh mellett, a lengyel, a szlovák, a román és a magyar piacon. Valamennyi országban ugyanazt a gyakorlatot követték: különböző adatbázisokból, nem egyszer a helyi telefonkönyvekből, találomra kiválasztott cégeket és magánszemélyeket hívtak fel átlag feletti hozammal kecsegtető befektetési ajánlatokkal.
A lap szerint a rendőrség egyre magabiztosabban állítja, hogy a Capital Partners átverte ügyfeleit. Nagy valószínűséggel nem hajtottak végre egyetlen ügyletet sem az ügyfél előzetes hozzájárulása nélkül, azonban az ügyfelek hozzájárulását többnyire megtévesztéssel szerezték meg - olvasható a Népszabadságban.