2010. január. 11. 17:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 04. 14:10 Itthon

A főügyészség dönt Molnár Oszkár feljelentéséről

Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést magzatkárosítás és más esetek miatt Molnár Oszkár (Fidesz) országgyűlési képviselő, Edelény polgármestere még az elmúlt évben, a Legfőbb Ügyészség az illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséget jelölte ki a feljelentésben foglaltak kivizsgálására és az eljárás lefolytatására.

A Legfőbb Ügyészség hétfőn küldte meg a feljelentést tartalmazó iratot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek, amely három napon belül dönt arról, hogy feljelentés kiegészítést kér, elutasítja a feljelentést, vagy elindítja a nyomozást az ügyben - közölte Martossy György, a megyei főügyészség szóvivője.

Molnár Oszkár a feljelentésben több bűncselekmény gyanúját is megfogalmazta, a magzatkárosítással kapcsolatos esetek mellett kiskorúak megrontására, valamint vérfertőzésre utaló adatokat is közölt.

Martossy György elmondta: a képviselő feljelentésében orvosok, védőnők, önkormányzati dolgozók kijelentéseire hivatkozik, nevesítve ugyanakkor senki nincs.

A Fidesz országos választmánya az elmúlt év végén úgy döntött, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as választókerületében, Edelényben mást indít, a párt képviselőjelöltje Daher Pierre kórházigazgató lesz. Molnár Oszkár korábban kijelentette: ebben az esetben független jelöltként indul az országgyűlési választáson.

Hirdetés