2009. március. 13. 09:46
MTI
Utolsó frissítés: 2009. március. 13. 10:07
Itthon
55 milliós óvadékért szabadlábon a MÁV-ÁBE volt elnöke
Ötvenöt millió forintos óvadék ellenében szabadlábra helyezték a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) egykori elnök-vezérigazgatóját, Kiss Bálintot, akit társaival együtt egymilliárd forintos sikkasztással gyanúsítanak - erősítette meg a férfi ügyvédje csütörtökön.
Zamecsnik Péter azt mondta, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság két héttel korábban hozta meg az erre vonatkozó döntését, és miután az összeget befizették a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál, Kiss Bálint előzetes letartóztatását megszüntették.
© ATV.hu |
A PSZÁF tavaly április 8-án függesztette fel a MÁV ÁBE kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termékének terjesztését, illetve kötelezte az egyesületet tartalékhiányos kgfb-állománya átruházásának előkészítésére. Ezzel együtt a felügyelet kezdeményezte a biztosító első számú vezetőjének és vezető biztosításmatematikusának hivatalából való felmentését is.
Április 13-án négy embert, köztük a biztosító elnök-vezérigazgatóját előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a MÁV Általános Biztosító Egyesület egymilliárdos sikkasztási ügye miatt. Ugyanakkor további két gyanúsítottat házi őrizetbe helyeztek.
A gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint egymilliárd forintot utaltak át a káresetekre elkülönített tartalékból különböző bankszámlákra, ahonnan fel is vették a pénz egy részét. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Itthon
hvg.hu
2008. április. 12. 22:30
Őrizetben Kiss Bálint elnök-vezérigazgató
Gazdaság
MTI
2008. augusztus. 07. 19:52
MÁV-ÁBE: közel húszezer ügyfelet már befogadták a biztosítók
Itthon
hvg.hu
2008. február. 15. 11:15
"Állítsd le a kamerát, vagy szét... a fejedet!" - a teljes videó
Itthon
hvg.hu
2008. július. 24. 18:54