2008. december. 11. 14:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. december. 14. 15:57 Itthon

Ittasan ment ügyelni az orvos

A munkahelyére tartott egy Heves megyei orvos, Ress Károly, amikor Kerecsend és Kápolna között egy rosszul elvégzett előzés során nekiment egy másik gépkocsinak, de csak annyira, hogy megsértette a jármű visszapillantó tükrét.

A megsérült autó vezetője a károkozó nyomába eredt, s végül az orvos kocsija elé kerülve megállította őt. Ezután a nő betelefonált a rendőrségi ügyeletre, a kiérkező baleseti helyszínelők pedig megszondáztatták a férfit, amely alapján az orvos alkohol hatása alatt vezetett. Ezt követően bevitték az orvosi ügyeletre, ahol vért vettek tőle, és - értesülésünk szerint - ennek eredménye is azt mutatta, hogy ittas állapotban ült a volán mögé. A füzesabonyi kapitányságon az orvos ellen ittas vezetés gyanúja miatt – jogosítványa elvétele mellett – indult eljárás, aminek tényét megerősítette a Heves megyei rendőrfőkapitány, Juhász István is.

A több településen, így Heves városban is orvosi ügyeletet adó Agria-Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Kft. alapellátási divíziójának igazgatója, dr. Bessenyei Ákos a hvg.hu-nak elmondta, mivel az orvos kedden este nem jelent meg az ügyeleten, aggódtak, hogy történt vele valami, és csak később értesültek arról, hogy a rendőrség közlekedési vétség miatt eljárást indított ellene. „Az ittassággal – ami más elbírálás alá esik a közlekedésben – addig nem foglalkozunk, amíg a szakértői véleményt meg nem kapjuk” – jegyezte meg az igazgató.

Hirdetés