Havi 50 millió folyik ki az ORFK kasszájából
Havi mintegy 50 millió forintba kerül a rendőrségnek, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nem tudta megkötni a szerződést az új gépjárműparkjára a tenderen legjobb ajánlatot adó flottakezelőkkel. Ezzel addig kell várnia, amíg a Közbeszerzések Döntőbizottsága el nem bírálja azokat a kifogásokat, amelyeket néhány vesztes pályázó nyújtott be.
A 2100 rendőrségi autó beszerzésére kiírt flottabérlet-tender eredményének kihirdetése egyre csak húzódik, aminek elsősorban a rendőrség látja kárát: amíg a mostani flottakezelők szerződése él, minden nap további pluszköltséget jelent az Országos Rendőr-főkapitányságnak, havi szinten mintegy 50 millió forint körüli összeget. Nem csoda azonban, hogy a pályázó lízingcégek között megy a harc, hiszen egy hatmilliárd forint értékű tenderről van szó.
A pályázat első körében, amely november 6-án zárult, a legjobb ajánlatot a Porsche Lízing Kft. adta, de azt követően már csak a harmadik legjobb árajánlattal tudott előállni. A tendert bonyolító Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) az utolsó és végleges ajánlatok bekérése után ismét utolsó és végleges adatok benyújtására szólította fel a pályázókat, ám ezt a lépést többen közülük bírálták. Kifogásuk alapját tavalyi döntőbizottsági határozatok képezték, amelyek kizárták a végleges ajánlatok benyújtását követően történő újabb ajánlatok bekérését.
Ellentmondás a KSZF érvében |
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kihirdetett eredménnyel szemben – információink szerint – több pályázó is jogorvoslati kérelmmel élt. Megtehették, hisz mi is ellentmondást fedeztünk fel a KSZF érvelésében. A KSZF ugyanis arra hivatkozott, hogy a Ford Focus csomagtartójának térfogata a feladat (bűnügyi autó) az elvégzéséhez nem elég nagy – kb. egy diplomata táskányi hellyel kevesebb a hely benne. A Ford hivatalos, december 1-jétől érvényes árlapja szerint viszont a csomagtartó nagysága ingyen növelhető. A KSZF ezzel azonban ellentmondásba kevere-dik, hiszen amikor november 11-én a K&H Autópark Kft. azt a kérdést intézte hozzájuk csomagtartó-ügyben, hogy az vajon elég nagy-e, és amennyiben nem, akkor kizárható-e emiatt, a KSZF azt felelte: ez az ajánlat elbírálásában nem képvisel szempontot. |
A győztesek megnevezése végül csak majdnem három héttel később, december 2-án történt meg. A kontraktusok megkötését azonban a legjobb ajánlatot benyújtó MKB-Euroleasing Autópark Zrt-vel az 1500 közbiztonsági feladatot ellátó Fordokra és a K&H Autópark Kft.-vel a 600 bűnügyi ügyintézői munkákra használatos Opelekre megtiltotta a Közbeszerzések Döntőbizottsága. Mégpedig arra hivatkozva, hogy többek között, a LeasePlan Hungária Zrt. és a Porsche Leasing jogorvoslati kérelmet adott be az eljárásra vonatkozóan, s azok elbírálásáig nem szerződhetnek a felek.
A döntőbizottság jövő héten kezdi meg az flottakezelők kifogásai alapján az eset tárgyalását, de az ügy akár másfél hónapig is elhúzódhat. Addig azonban a rendőrség kénytelen tovább bérelnie a jelenlegi járműveit, amire egyébként a közbeszerzési előírás nem ad lehetőséget. E kis szabálytalanság egy hónapban 50 millió forint pluszkiadást jelent. Az első 400 autót elvileg novemberben kellett volna lecserélnie a rendőrségnek. Ez most, ki tudja, mikor kezdődhet el.
