Ex-fideszes mentette meg az MDF-et
A Fidesztől botrányai miatt korábban távozott Lengyel Zoltán független képviselő hétfőn csatlakozott a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjához, így a frakciót már nem fenyegeti a megszűnés.
A Fidesz egykori képviselője, Lengyel Zoltán tavaly nyáron egy közúti ellenőrzés során került összetűzésbe az őt igazoltató rendőrökkel. A botrány hatására távozott a Fideszből és idén a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) tagja lett, független képviselőként pedig a parlamentben maradt. Hétfőn Herényi Károly az MDF frakcióvezetője, Atyánszky György, a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) főtitkára, és Lengyel Zoltán képviselő, az FKNP elnökségi tagja taktikai megállapodást kötött, amelynek alapján az MDF továbbra is önálló frakcióval rendelkezik, míg Lengyel Zoltán szabad mandátummal tagja lesz egy frakciónak.
Lengyel Zoltán © MTI |
Lengyel Zoltán úgy fogalmazott: "kölcsönös előnyökön alapuló
megállapodás" jött létre, nem "bizniszről" vagy "megvételről" van
szó. Herényi Károly szintén úgy értékelte a
megállapodást, hogy az mindkét fél számára előnyös. Az MDF frakcióvezetője, akit szombaton bízott meg a párt választmánya, hogy biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot, hozzátette: Lengyel Zoltán parlamenti megszólalási lehetőségei, amelyek független képviselőként korlátozottak voltak, most jelentősen megnyílnak, azzal pedig, hogy frakcióvezető-helyettesi posztot kap, napirend előtt is fel tud majd
szólalni.
Fidesz: kilóg a lóláb |
"Kilóg a lóláb, ez lenne a normális Magyarország?" - Varga Mihály, a Fidesz alelnöke így kommentálta Lengyel Zoltán MDF-be történt igazolását. Varga Mihály arra is utalt, hogy Lengyel Zoltán belépésével a költségvetési bizottságban két helye lett az MDF-nek, holott csak egy hely illeti meg őket, így erről egyeztetni kell a házbizottságban. |
Lengyel Zoltán tavaly július 8-án éjjel autóval közlekedett a fővárosban, amikor három rendőrjárőr megállította. A képviselőnél nem voltak iratok, csak egy országgyűlési képviselőnek szóló parkolási engedélyt mutatott, személyi adatainak közlésétől elzárkózott azzal, hogy ha ezeket közli, le kellene mondania mentelmi jogáról. Szóváltást követően a rendőrök közölték, hogy előállítják, ekkor a politikus a vádindítvány szerint autóval próbálta meg elhagyni a helyszínt. Ezután alkalmaztak a rendőrök testi kényszert, és eközben az egyik járőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Lengyel ütésétől. A képviselő a történtek miatt feljelentést tett hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmények miatt, az ügyészség elrendelte a nyomozást, ám később megszüntető határozatot hozott. A képviselő ellen februárban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt javasolta a politikus elmarasztalását.