2007. július. 20. 08:49 HavariaPress Utolsó frissítés: 2007. július. 20. 08:50 Itthon

Kóka lemond a miniszterségről

Lemond a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetéséről Kóka János, értesült az Index. A döntést pénteken ismertetik az SZDSZ megyei elnökeivel. Korábban Kóka és emberei is azt mondogatták, hogy megfér egymás mellett a pártelnökség és a miniszterség.

Most rájöttek, hogy mégsem. Kóka a lemondása után csak az SZDSZ vezetésével akar foglalkozni, mert így nagyobb mozgástere lehet az SZDSZ önálló megjelenítésére, hiszen most kormánytagként kvázi a miniszterelnök beosztottja, és nem tartja jónak, hogy a kormányfő a főnöke.  Információink szerint az SZDSZ elnöke legkésőbb december 31-ig távozik a gazdasági tárca éléről, de többen azt sejtik, hogy már korábban távozni fog.
Hirdetés