2007. január. 29. 15:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. január. 29. 15:40 Itthon

Gyurcsány videoblogot indít

A már több mint egy éve aktívan blogoló Gyurcsány Ferenc videoblog indítását tervezi – értesült kormányzati forrásokból a hvg.hu. Információink szerint az erre vonatkozó tervek már el is készültek.

Nemcsak írni fog
© AP
Gyurcsány Ferenc jelenleg is aktív blogger, mi több, webnaplója önálló hírforrás: előfordul, hogy egyes intézkedésekről (kormány szerkezeti átalakítása, a minisztériumok számának csökkentése) előbb tudhattak a blog olvasó, mint a sajtó. De arra is volt már példa, hogy koalíciós partnereinek is a blogján keresztül üzent Gyurcsány.

A kormányfő – 2006. január 31-e óta működő - blogjának a Lendvai Ildikóval és Hiller Istvánnal közösen 2005-ben életre hívott, az MSZP-t a fiatalok körében népszerűsíteni hivatott Amőba Alapítvány honlapja ad helyet.

A blogra szánt mondandóját diktafonnal veszi fel Gyurcsány Ferenc, amelyet aztán a titkárnője gépel le. Ezután politikai tanácsadók olvassák át a szöveget, majd az Amőbához kerül az írás, ahol a korrektori munkák után kiteszik a honlapra. A hozzászólásokat moderálják az oldalon.

Arra vonatkozóan nincs információnk, hogy a videoblogot is az Amőbán üzemeltetik-e majd vagy sem.

Hirdetés