2006. november. 03. 13:52 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 03. 13:44 Itthon

Szilvásy: a november 4-i rendezvényeket nem halasztják el

A kancelláriaminiszter nem talált olyan érveket, amelyek alapján azzal a kezdeményezéssel kellene élnie, hogy a november 4-ére meghirdetett rendezvények közül valamelyiket elhalasszák. Erről maga Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter beszélt, miután megbeszélést folytatott a nemzetbiztonsági bizottság elnökével pénteken az Országházban.

A kancelláriaminiszter a november 4-i rendezvényekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "nem találtam olyan információkat és érveket, ami alapján kezdeményezném a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, vagy olyan kezdeményezéssel élnék, hogy valamelyik rendezvényt el kellene halasztani".

Harmincegy bejelentett tüntetés van, amelyek közül, mint kiemelte, "tizenkettő látszik olyannak, amelynek esetében mind a rendezőknek, mind a rendőrségnek komolyabban kell készülnie" – mondta Szilvásy György. A "legélesebb helyzet" a Szabadság téren alakulhat ki, mert ott legálisan működő, de szélsőjobboldali szervezetek is bejelentettek demonstrációt – tette hozzá.

Hirdetés