2006. november. 02. 10:53
MTI
Utolsó frissítés: 2006. november. 02. 10:56
Itthon
A Fidesz a titkosított anyagok nyilvánosságát követeli
A Fidesz és a KDNP azt követeli, hogy az október 23-i eseményekkel foglalkozó bizottság keddi ülésének zárt részén elhangzottakat teljes egészében hozzák nyilvánosságra. Ezt Demeter Ervin (Fidesz) volt titokminiszter és Simicskó István (KDNP), a nemzetbiztonsági bizottság elnöke jelentette be.
Demeter Ervin arra szólította fel a titokgazdákat, hogy hozzák nyilvánosságra a fideszes képviselők lehallgatott telefonbeszélgetéseiről szóló jegyzőkönyveket is. Azt is kérte, hogy a kormány ne használja politikai célokra a titkosszolgálatokat.
Simicskó István szerint azzal, hogy 80 évre titkosították az október 31-i bizottsági ülés zárt részén elhangzottakat, a kormány manipulálni, sejteni, sugalmazni akar, lejáratni egyes pártokat, személyeket. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kérdésre válaszolva közölte: levélben fordul Szilvásy György kancelláriaminiszterhez és Galambos Lajoshoz, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójához, mert tisztázni kívánja, van-e bármilyen biztonsági kockázatra vonatkozó információjuk a Fidesz november 4-re tervezett budapesti fáklyás felvonulása ügyében.
Itthon
MTI
2006. október. 31. 19:09
A tüntetők beperlik a magyar államot
Itthon
hvg.hu
2006. október. 31. 12:28
A politikai elitről lesújtó, a rendőrségről közepes a vélemény
Itthon
MTI
2006. október. 31. 15:25
Petrétei: nem tolták rá a zavargókat a Fidesz híveire
Gyurcsány-ügy
2006. október. 31. 17:06
Szijjártó nagylétszámú fáklyás menetet vár november 4-én
Itthon
MTI
2006. október. 31. 10:38
Szilvásy: nem a rendőrség tolta a zavargókat a Fidesz-gyűlésre
Itthon
MTI
2006. október. 31. 08:57
Október 23.: Dávid szerint az ügyészség az autentikus forrás
Itthon
hvg.hu
2006. október. 31. 15:54
Mitől kapnak lángra a pártirodák?
Gyurcsány-ügy
2006. október. 31. 18:45
Orbán: "a legrosszabb kommunista időket idéző hazugságok"
Itthon
MTI
2006. október. 31. 09:24