2006. október. 26. 12:53
MTI
Utolsó frissítés: 2006. október. 26. 12:57
Itthon
Szabadon engedték a tanktolvajt
Szabadon engedték csütörtökön az október 23-án elkötött T-34-es tank kezelőjét, akit az újságírókat elkerülve szállítottak el a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületéből.
A Budai Központi Kerületi Bíróságon született végzés alapján nem áll fenn olyan ok, amely alapján további kényszerintézkedést kellett volna fenntartani a férfivel szemben - közölte a gyanúsított védője az épületnél várakozó újságírókkal. A 65 éves H. Györgyöt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint rongálás vétségével gyanúsítják - tette hozzá Berackai Bernadett. Mint mondta, utóbbival azért gyanúsítják a férfit, mert a tank kidöntött egy jelzőtáblát.
Az ügyvéd elmondta, hogy a harckocsi beindítása miatt indult eljárásnak egyelőre egyedüli gyanúsítottja a férfi. Csütörtök délután az ügyészségi nyomozók próbálják beazonosítani azokat, akik a helyszínen voltak, illetve az eseményben részt vettek. Szólt arról is, hogy a férfi érdemi védekezést terjesztett elő, ám erről részletesen nem kívánt beszámolni. Az ügyészség lakhelyelhagyási tilalmat kért a férfire, s a csütörtöki végzés ellen fellebbezett, így az nem jogerős.
Október 23-án délután a rendőrség és a randalírozó tüntetők összecsapásai során néhány behatoltak a Városháza parkban szabadtéri kiállításon bemutatott régi harckocsiba, azt valamilyen módon beindították és a rendőrök sorfala ellen indultak vele. A tank néhány lépéssel a rendőrök előtt állt meg.
Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója másnap úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy akik beindították a tankot, azok előre felkészültek a harckocsi elvitelére.

hvg.hu
2006. október. 24. 18:10
Süvítő lövedékek és elszabadult tank - közeli videó
Itthon
MTI
2006. október. 24. 10:11
Előre felkészültek a T-34-es tank eltulajdonítására
Itthon
hvg.hu
2006. október. 23. 20:38
Megdöbbentő képek a zavargásokról és a tanklopásról
Itthon
2006. október. 23. 23:09
Videó az elszabadult tankról
Itthon
MTI
2006. október. 24. 15:37