A francia belügyminiszter és a manhattani Sofitel szálloda is tagadta vasárnap, hogy bármilyen előre kitervelt...
A francia belügyminiszter és a manhattani Sofitel szálloda is tagadta vasárnap, hogy bármilyen előre kitervelt politikai összeesküvés áldozata lett volna Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója májusban, amikor egy szobalány feljelentése nyomán nemi erőszak kísérletének gyanújával őrizetbe vették New Yorkban.

A bajba kevert Sofitel bejárata Manhattanben
"Ez az egész képzelődés ... Ha valaki úgy véli, hogy összeesküvés történt, tegyen feljelentést és azután vége lesz a találgatásoknak meg a pletykáknak" - mondta Claude Guéant belügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban.
A The New York Review of Books című kéthetenként megjelenő folyóirat szombati számában Edward Epstein oknyomozó újságíró olyan rejtélyes momentumokat tárt fel, amelyek a volt IMF-vezér letartóztatásának napján történtek. Ezek alapján azt feltételezi, hogy a francia vezetésű szálloda közreműködésével csapdát állítottak Strauss-Kahnnak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.
