2004. július. 10. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:40 Hét nap

ÓVADÉKKÖZVETÍTÉS

Már több, folyamatban lévő ügye is van az Első Óvadékiroda Tanácsadó és Hitelközvetítő Kft.

Már több, folyamatban lévő ügye is van az Első Óvadékiroda Tanácsadó és Hitelközvetítő Kft.-nek, bár a társaság képviseletét is ellátó Losonci György konkrét szerződéskötésről még nem tud beszámolni. A kft azt vállalja, hogy közvetít az előzetes letartóztatásból óvadék ellenében szabadulni remélő személyek, illetve hozzátartozóik és egy pénzintézet között. A bank, amelyet Losonci egyelőre nem kíván megnevezni, tehermentes ingatlanokra bejegyzett jelzálogjog fejében hajlandó esetenként maximum 50 millió forintig terjedő kölcsönt adni, állítólag évi 14 százalék körüli kamat ellenében. A céget, amely hangsúlyozottan csak az "ügyfelek" összehozását vállalja, s maga semmiféle pénzintézeti tevékenységet nem végez, 3 millió forint törzstőkével két magánszemély, Losonci és Sári Zoltán alapította, jutalékukat a pénzintézettől, és nem az ügyfelektől várják. A magyar bíróságok tavaly 151 esetben fogadtak el óvadékot.