A francia parlament valószínűleg elfogadja Macron elnök nyugdíjreformját, de az ellene tiltakozó pártok és szakszervezetek hatodik sztrájknapjukat tartják meg kedden. És lehet, hogy a munkabeszüntetés nem ér véget.
“Több mint kétmillió tüntetőre számítunk kedden. Sok helyen leáll Franciaország. Ameddig vissza nem vonják a nyugdíjreformot, addig folytatjuk a tiltakozóakciókat” – nyilatkozta a francia RTL-nek a Force Ouvriere szakszervezet főtitkára. A szakszervezetek közösen adták ki a jelszót: állítsuk le Franciaországot!
“Nem törődünk bele a helyzetbe, mert meghátrálásra tudjuk kényszeríteni a kormányt, amely 64 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt” – mondta az LCI hírrádiónak és televíziónak a CFDT szakszervezet főtitkára. Aki meg akarja dönteni a rekordot, amelyet január 31-én értek el a tüntetők, akik a rendőrség szerint 1,27 millióan voltak, a szakszervezetek szerint viszont 2,5 millióan.
Az akció kedden hajnalban kezdődött: a CGT szakszervezet emberei blokkolják a nagy finomítókat, hogy a benzinkutak ne juthassanak üzemanyaghoz – írja a közszolgálati RFI portál. Az AFP hírügynökség arról számolt be, hogy Franciaország nyugati részén a tüntetők lezárták az egyik fontos közlekedési csomópontot Rennes városának közelében.
A keddi tüntetés és sztrájk abban tér el a korábbiaktól , hogy a nap végén szavaznak a résztvevők, folytassák-e a munkabeszüntetést másnap is? “Mindig azt mondtuk, hogy magasabb fokozatba kapcsolunk, ha kell. Kedden kell” – nyilatkozta a CGT szakszervezet főtitkára a Journal du Dimanche-nak. Az energiaszektorban már pénteken megkezdődött a részleges sztrájk, amely kedden mindenképp tart még. “Utána pedig ameddig szükséges” – mondja ez a szakszervezet.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az atomerőművek csökkentett kapacitással működnek, és emiatt az egész energiahálózat gondokkal küzd Franciaországban. Mind a vasutas, mind a párizsi metrós szakszervezetek jelezték, hogy sztrájkolnak, ezért a forgalom bizonytalanná vált. A repülőterek forgalma az előrejelzések szerint 30%-kal csökken kedden.
Mi várható az oktatásban? A hét pedagógus-szakszervezet “teljes zárlatot” hirdetett az iskolákban. A felsőoktatás diákjainak jelentős része valószínűleg csatlakozik a tüntető tanárokhoz. A sztrájkot hosszú távra tervezik, csütörtökön Ifjúsági Mozgósítási Napot tartanak.
Mindezt miért? Emmanuel Macron köztársasági elnök 62-ről 64 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, mondván deficites a nyugdíjkassza, és az állami költségvetés sem áll jól. Az államadósság meghaladja az éves GDP 100%-át, miközben az EU-ban elvben 60% a felső határ. Macron afrikai körúton vesz részt, és a hétvégén megerősítette: nem hátrál meg.
Térdre kényszerítjük a kormányt – mondják a szakszervezetek. A munkavállalók térdelnek le, ha leáll a gazdaság – vágott vissza a munkaügyi miniszter, aki emlékeztetett rá: ha valakinek megvannak a szükséges évei, akkor minimum 1200 eurót kaphat havonta a nyugdíjreform eredményeképp Franciaországban.
A sajtó nagy része is sztrájkol. A közszolgálati RFI portál arra figyelmezteti a Radio France hallgatóit, hogy fennakadások lehetnek a műsorokban, hiszen sokan sztrájkolnak a személyzet tagjai közül tiltakozásul a nyugdíjreform ellen Franciaországban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
