Gazdaság hvg.hu 2020. február. 10. 11:14

Zsiday: Az MNB probléma nélkül elengedné a forintot

Amennyiben beüt a krach, úgy az MNB egyből elengedné a forintot, főleg, ha egy másik célját kellene cserébe feláldoznia – mondta Zsiday Viktor befektetési szakember a G7 Podcast Live harmadik eseményén.

Mivel a magyar gazdaságpolitika fő célja, hogy alacsonyan tartsa a kamatszintet, ezért logikus, hogy gyenge a forintkommentálta Zsiday a mostani árfolyamot, példaként említve, hogy a 2018-2019-es világgazdasági lassulást is a forint gyengítésével ellensúlyozta a jegybank. Szerinte az MNB azt csinál a forinttal, amit csak szeretne, és a 290 és 370 közötti sávban bárhová belőheti a forint/euró árfolyamot.

A szakember szerint a gyenge forint jó az exportorientált magyar gazdaságnak, ám csak addig, amíg a megtakarítók nem kapnak észbe, és nem kezdik el átváltani a forintjukat külföldi devizákra.

A másik veszély, amire felhívta a figyelmet az az, hogy szerinte több dolog is veszélyezteti a magyar gazdasági növekedést, ilyen például az uniós támogatások jelentős csökkenése 2021-től vagy éppen az autóipar átalakulása. A koronavírussal kapcsolatban annyit említett meg, hogy az bár jelentős világgazdasági kockázat lesz, de ha ki is vált egy nagyobb visszaesést, annak gyorsan vége lehet.

zöldhasú
Hirdetés