Mind az utazások száma, mind a turisták által elköltött pénz mértéke emelkedett világszinten az egy évvel korábbihoz képest.
2017 jó év volt a világméretű turizmus számára: a World Tourism Organization (UNWTO) frissen publikált, 2018-as jelentése szerint 2010 óta tavaly mérték a legnagyobb növekedést ebben a szektorban – írta a Pénzcentrum. 2017-re több olyan helyszín felfutott, mely korábban nem számított biztonságosnak, és a kedvező gazdasági feltételek is utazásra ösztönöztek. Tavaly 1,32 milliárd turisztikai célú érkezést regisztráltak, ez 7 százalékkal több a 2016-os adatoknál. A turisztikai szektor bevétele 5 százalékkal 1,34 billió dollárra emelkedett.
A világ leglátogatottabb országa tavaly Franciaország volt, 86,9 millió turista volt kíváncsi rá. Utána Spanyolország (81,8 millió látogató), majd az Amerikai Egyesült Államok (75,9 millió látogató) következik a rangsorban. A félelem azonban, hogy Trump akciói elriaszthatják a turistákat, beigazodni látszik, mivel az USA-ba érkezők száma 3,8 százalékkal csökkent 2016-hoz képest. Az általuk elköltött pénz összege viszont nőtt, 210,7 milliárd dollárra.
Magyarországon tavaly 15,8 millió turistát regisztráltak, akik 6,2 milliárd dollárt költöttek el.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
