Gazdaság MTI 2018. március. 24. 13:55

Halász János ezúttal a Soros által veszélyeztetett Mercedesért remeg

Az egykori SZDSZ-es politikus szerint csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a „Soros-hálózat”

Csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a "Soros-hálózat" - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Kecskeméten, a Mercedes-gyár előtt tartott sajtótájékoztatón.

A szóvivő hozzátette: a Mercedes-gyár egyike lehet annak a Magyarországon működő német gyáraknak, amelyeket a "Soros-hálózat" arra akart felhasználni, hogy zsarolja Magyarországot. Az ott dolgozó emberek munkahelyét sem kímélve, azt is kockára téve mindent megtesznek, hogy eltávolítsák a bevándorlásellenes nemzeti kormányt Magyarország éléről - mondta.

Halász ezzel arra utalt, hogy egy hangfelvétel szerint a TASZ egykori vezetője, Dénes Balázs arra tett javaslatot, hogy a német állam a magyarországi német beruházásokon keresztül gyakoroljon nyomás a magyar kormányra a demokratikus értékek tiszteletben tartásáért.

zöldhasú
Hirdetés