Hét év alatt kétszáz forinttal emelkedett az erre szánt napi összeg, a kormány szerint ez már bőségesebb étkezést biztosít.
Naponta 570 fointból kaptak enni a nyári szünetben azok a rászoruló gyerekek, akik ezt igényelték – derül ki Rétvári Bence Emmi-államtitkár Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Rétvári a kérdésre válaszolva azt írta, a 2017-es nyári szünidőben országosan összesen 139 238 gyermek szünidei étkeztetésének céljára igényeltek központi költségvetési támogatást a települési önkormányzatok, a pénzből pedig 570 forint jutott egy gyerek egynapi nyári szünidei étkeztetésére, ami még mindig jobb, mint a 2010-es 370 forint.
Rétvári szerint a napi költségkeret ezen 7 év alatti 200 forintos emelkedésével "bőségesebb és jobb minőségű ételt kapnak a szünetben a szociálisan rászoruló gyermekek".
A válaszból az is kiderült, hogy a legrosszabb Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-BEreg megyében a helyzet, előbbiben ugyanis több mint 30 ezer, utóbbiben pedig több mint 28 ezer gyermeknek igényeltek nyári szünidei étkezést. Hajdú-Bihar megyében kapott a harmadik legtöbb rászoruló gyerek nyári étkeztetést, itt közel 14,5 ezren. A legkevesebben Győr-Moson-Sopron és Vas megyében, valamint Budapesten igényeltek ilyet, mindhárom körzetben kevesebb mint ezren.
Az MSZP álláspontja szerint egyébként jóval több rászoruló gyermek lenne az országban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
