"A magyarok legnagyobbikának"
A Magyar Nemzeti Bank Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából 20 ezer forintos címletű ezüst emlékérmét, valamint annak 2 ezer forintos címletű színesfém változatát bocsátja ki 2016. szeptember 21-én. Az emlékérmék rendhagyó címlettel és mérettel jelennek meg, mintegy reflektálva Kossuth Széchenyiről írt jellemzésére: a legnagyobb ezüst emlékérme (átmérője 52,5 mm) „a magyarok legnagyobbikának”.
Az emlékpénzek törvényes fizetőeszközök. Mindkét emlékpénz azonos érmeképpel jelenik meg, csak az értékjelzés különbözik címletenként. Az emlékérme előoldalán fő motívumként a Magyar Tudományos Akadémia épülete jelenik meg, előterében parkrészlet és Engel József Széchenyi István szobrának ábrázolása látható. A szobor érmeképi elemként történő megjelenése ritkaságnak számít. Az emlékérme hátoldalán a középmezőben Széchenyi István félalakos ábrázolása látható, háttérben az első magyarországi vasútvonal menetrendjének részletével, felette egy gőzmozdony ábrázolásával. A háttérben megjelenő motívum arra utal, hogy Széchenyi az 1848-ban megalakult Batthyány-kormány közlekedési minisztereként kidolgoztatta hazánk első országos vasúthálózatának tervét. ![]() Magyar Nemzeti Bank A Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza az emlékérméket, amelyek szeptember 21-től vásárolhatóak meg a társaság érmeboltjában (V. ker. Budapest, Hold u. 17.), illetve a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban. |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
