Áfát emelnek Belgiumban, hogy csökkentsék a munkát terhelő adókat
A belga kormány 33-ról 25 százalékra csökkenti a munkát terhelő adókat és járulékokat, amit egyebek mellett az energia, dohányáruk és alkoholos italok általános forgalmi adójának növelésével ellensúlyoznak.
A kormány szerda éjjel fogadta el a törvénycsomagot, amelynek rendelkezései a számítások szerint 900 millió eurót hagynak a vállalkozásoknál a járulékok csökkentésén keresztül. A kormány számításai szerint így havi 100 euróval több marad az átlagos jövedelmű dolgozóknál.
A munkát terhelő adók csökkentése miatt kieső bevételek pótlására a kormány 21 százalékra megemeli az elektromos energiát terhelő áfát, amelyet az előző kormány 6 százalékra csökkentett, valamint növeli az üdítő italok, az alkohol és az üzemanyagok után fizetendő adót is.
A Belga hírügynökség értesülései szerint a kormány azt is tervezi, hogy "spekulációs" adót vet ki azon részvényeladásokra, amelyeket tulajdonosaik hat hónapnál rövidebb ideig birtokoltak.
A most elfogadott törvénycsomag a Charles Michel vezette, tavaly októberben hatalomra került jobboldali kormány egyik fő intézkedése az ország költségvetésének kiegyensúlyozására, amely a kormány reményei szerint 2018-ra megtörténik. Tavaly Belgium költségvetési hiánya 3,2 százalék volt GDP-arányosan.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
