2014. július. 25. 16:50 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 25. 19:59 Gazdaság

Új nevet kap a HITA

Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szombattól Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább – az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább.

Az ügynökség a külgazdasági ügyekért felelős miniszter irányítása alatt álló központi hivatal. A 15 pontba foglalt hatásköréből kiemelendő az, hogy javaslatot tesz a befektetésösztönzés rövid, közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira. 

Továbbá részt vesz a külgazdasági politikai koncepció és a külgazdasági stratégia végrehajtásában. Feladata még a kiemelt beruházási projektek támogatásával kapcsolatos kormányzati döntések előkészítése, és a külföldi befektetőkkel való kapcsolattartás is. 

Az ügynökség a befektetésösztönzési tevékenysége körében információkat nyújt a külföldiek számára a hazai befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről; egyablakos rendszert működtet, amely segíti a külföldiek tájékozódását a befektetési lehetőségekről, továbbá koordinálja a barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések előkészítését.

zöldhasú
Hirdetés